Próza

A trükk

Anyukám szerint, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Az ő kedvence az orchidea, ezért akkoriban mindennap elsétáltunk a virágárus előtt, és megcsodáltuk a rózsaszín foltos virágokat. Az a kedvence. Ilyenkor leguggolt mellém, és egy puszit adott a homlokomra.

-Tetszik neked is, drágám?- kérdezte az egyik ilyen nap, én pedig bólogattam. Anyukám felegyenesedett, kézen fogott, és elindultunk a játszótér felé.  Nem laktunk messze tőle, de, hogy a parkhoz érjünk, át kellett menni egy zebrán. Az oviban azt mondták a többiek, hogy csak a fehér vonalakra szabad lépni. Nagyon nehezen ment, alig bírtam akkorát ugrani, hogy ne érjen le a talpam a feketére. Mire oda értünk, már nagyon sok gyerek volt a parkban. Anyukám leült egy padra, és azt mondta, maradjak a közelében, hogy még láthasson. Adott egy puszit, én pedig a homokozó felé szaladtam. Félúton eszembe jutott, hogy a zöld lapátom és a piros vödröm anyukámnál maradt, ezért visszamentem értük. Anyukám egy nénivel beszélgetett.

A homokozóban aztán sikerült a vödörrel egy kastélyt építeni, még tornyai is voltak, kettő is! De aztán jött egy nagyfiú, és az egészre rálépett, annyira szomorú lettem, hogy sírva szaladtam anyukámhoz. Annyira utálatos volt az a fiú, én pedig annyira szomorú. Anyukám miután megértette a szipogásom közepette, hogy mi a bajom, megnyugtatott, kaptam tőle egy matricát, amin egy nagyon aranyos katicabogár volt, pont ami a jelem az oviban. Ezek után már nem volt kedvem visszaépíteni a kastélyt, inkább felmásztam a csúszdára, és a tetejéről láttam, hogy anyukám még mindig a nénivel beszélget, nem akartam zavarni, így csak lecsúsztam párszor. Az egyik ilyen csúszás után megláttam, hogy az egyik kislánynak van egy nagyon szép sárgaruhás macija, amit már én is régóta akarok. Épp elindultam felé, amikor az egyik barátnőjével elszaladtak a játszótér másik végébe. Anyukámra néztem, de ő még mindig a nénivel beszélgetett, ezért a lányok után mentem. A játszótér végében, mire odaértem, a bokrok és fák között egy nagyon csúnya bácsi állt, néhány gyerek pedig csendesen bámulta. A csúnya bácsi egy fekete kalapból elővett egy galambot, majd újra visszatette bele, a galamb meg eltűnt. Nem értettem, hogy hogyan csinálja, ezért megkértem, mutassa meg még egyszer. Megmutatta, de én akkor sem értettem, megkértem hát még egyszer. Mire a csúnya bácsi azt mondta, menjek hozzá közelebb, és akkor megmutatja rajtam, és akkor érteni fogom. Nagyon izgatott lettem, és picit féltem is, de mindenki kíváncsian várta, hogy menjek közelebb. Az egyik gyerek nagyon irigy lett, és kérlelte a csúnya bácsit, hogy had próbálhassa ki ő először. A csúnya bácsi azt mondta, hogy mindenkire sor kerülhet, de én leszek az első, aminek nagyon örültem. Közelebb léptem, mire a csúnya bácsi elővett egy fekete kendőt, és azt mondta, hogy most belőlem is galamb lesz. Nagyon kíváncsi voltam, pedig anyukám mondta, hogy ne menjek oda idegenekhez, és maradjak szem előtt. Szóval rám terítette a kendőt, én pedig egy nagyon büdös, nagyon sötét, és koszos helyen találtam magam. Nagyon fájt mindenem, és nem értettem, hogy mi történt.

Mire hazaértem, már nagyon sötét lett, anya a konyhai fényben ült, és sírt. Nem tudtam mi baja van, odamentem mellé, megsimogattam az arcát, de nem válaszolt. Annyira szomorú lettem, és nem tudtam mit csinálhatnék. Aztán picit később apa hazajött, de nem vett észre, anyával elkezdett veszekedni, mert anya elhagyott valamit, aztán apa becsapta az ajtót, és aznap este már nem jött vissza. Anya elment lefeküdni, de nem mesélt nekem, hogy könnyebben aludjak el, biztos azért, mert nagyon későn értem haza.

Anyukám egyik napról a másikra egyre szomorúbb volt, és még többet sírt. Egyáltalán nem foglalkozott velem. Azt hittem megbántottam, ezért, hogy megvigasztaljam, az egyik este, mikor elment lefeküdni, rajzoltam neki egy hatalmas fehér galambot. Másnap mikor meglátta, nagyon megijedt, és elkezdte a nevemet mondogatni, én meg szóltam neki, hogy itt vagyok anya, de nem vette észre. Annyira összezavarodtam, jobban belegondolva csak anyukámra és a fehér galambra tudtam gondolni, és arra, hogy nagyon fáj mindenem, aztán eszembe jutott: amikor felébredtem a sötét, nyirkos helyen, egy bácsi tornyosult felém, éppen a nadrágot rángatta le rólam, anyukám is így csinálta, ha nem akartam átöltözni, csak ő sokkal gyengédebben. Nem tudtam, hogy mi történik, hirtelen szétfeszítette a lábaimat, és hozzádörgölte a kezét, aztán valamit csinált, ami nagyon, de nagyon fájt, elfogott a reszketés, sírtam, és ordibáltam, hogy engedjen el, próbáltam megrúgni, de annyira fájt, és annyira elfáradtam a sírásban, hogy minden elhomályosult körülöttem, és az egyetlen dolog, amire emlékszem, hogy az ágy melletti asztalon rengeteg kalap volt.

Anya mindennap beszél hozzám, én meg felváltva simogatom az arcát, és rajzolom neki a galambokat, néha egy fekete kockát is, mert nem tudok kalapot. Rajzolok csúszdát, embert, fát, de nem érteti.

Hetek óta nem mozdult, most mégis felveszi a táskáját és a kabátját. Elsétál a virágárus mellett, de most nem néz rá a rózsaszín foltos orchideára, nem tudom megkérdezni tőle, hogy miért, de látom rajta, hogy nagyon szomorú. A zebránál megáll, és mikor leröppen mellé egy galamb, felsikolt, és megijed, és gyorsan hazaindul.

Én mindennap lerajzolom neki a galambot, ő mindennap megijed tőle. Sokszor azt kívánom, bárcsak tudnék írni, leírnám anyának, hogy mennyire szeretem.

Egy idő után apukám is hazajön, anyával nézik a tévét, és sírnak. A hírek szerint egyre több kisgyerek eltűnt a környékről, de az emberek nem félnek eléggé. Anya másnap megint elindul, de most apa is megy vele. Anya megint látja a galambot, de most nem fél tőle.  A játszótéren még mindig sok kisgyerek van, először csak leülnek egy padra, oda, ahol anya akkor ült, amikor hátra mentem. Apának mutogatja, hogy mikor mit csináltam, apa azt tanácsolja, menjenek a park másik végébe, kitudja, mi van arra. Kézen fogják egymást, apa megy elől, és mikor hátra érnek, a bokrok és fák közé, apa és anya is tudja már. Ott áll a csúnya bácsi, egyik kezében a fehér galamb, másikban a fekete kalap, és körötte némán a kisgyerekek.

 

***

Megjegyzés:

Nem tartom a bűvészeket rossz embereknek, sőt, kifejezetten kedvelem őket. Én is szoktam néha bűvésztrükkökkel szórakoztatni a barátaimat. A szöveg csak a képzelet szüleménye. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top