Próza

Bőr alatt

Tizenketten voltunk. Épp elegen, nem túl sokan. Azt hittük, hogy fiatalok vagyunk, és sose halunk meg. Szédületesek és csillogóak. A városban minden a miénk volt: a legutolsó lehugyozott villanypóznától kezdve egészen a legdrágább ötcsillagos hotel szappanjáig.  Mindenünk megvolt, bárkit és bármit megkaptunk. Bűntudat nélkül éltünk.
Esténként kannásbort és pezsgőt vegyítettünk, joint-ot szívtunk, vagy porokat  kevertünk az istenek italaiba.

Áron gyógyszerésznek tanult, és évfolyamelső volt. Mindent tudott a drogokról, a hatásairól és persze arról is, hogy honnan szerezhetjük meg őket. Ő adagolta nekünk, ő keverte, és sose hibázott. Leginkább az LSD-t szerettük. Érzékennyé váltunk: minden, amit láttunk, halottunk, éreztünk érzékennyé vált. Közben pedig ezernyi emlék és gondolat cikázott a fejünkben.  Bárhogy is, de nem öncélúan használtuk ezeket. Filmeket forgattunk, zenéket szereztünk, és olyat próbáltunk meg alkotni, létrehozni, ami nem létezik. Ami, csak fel-felvillan a szemeink előtt, de egy pillantás alatt eltűnik.

Egy alkalommal ketamint hozott. Egyesével szívtuk fel a fehérport. Áron és én maradtunk utoljára.

− Most te jössz, Artúr! – szólt oda nekem. Én pedig kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben, és az orromon át szívtam be a szert. Az első negyedórában nem történt semmi, csak a testem adott különösebb jeleket. Hevesebben vert a szívem, és elkezdtem fázni. Áron látta rajtam, hogy vacogok, ekkor rám terített egy plédet, és ahogy keze lendülete végpontját elérte, majd a textil hullámzása megszűnt, úgy esett szét körülöttem minden. A falak gömbölyded formákra hullottak, minden mozgásba került, és egyik pillanatról a másikra egy medencében találtam magam. Elkezdtem úszni, de a vízmolekulák a testemet karcolták. A bőröm sebes lett, kaparni kezdtem, de ekkor már a nap égetett, a sebek alatt piócák és tetvek harapdáltak. A körmömmel téptem a bőrt, kapartam a húst, és ekkor találtam meg, azt, amit mindig is kerestünk, amit már mindannyian láttunk.

Fogtam, kihúztam a bőrömből, és szemügyre vettem. Majd visszacsúsztattam, tudván, ez, az istenek ajándéka, amit csak a kivételes emberek láthatnak meg, ez a nagyértékű valami mindig is bennem volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top